Ezúton mondunk köszönetet....valaha így kezdtem...mikor még csak bimbózott a kapcsolatunk a férjemmel.
Igen. Ő már a férjem.A Nagy Ő.Akibe a mai napig fülig szerelmes vagyok,és Ő is belém..hiszen érzem.
Miután megírtam az első köszönetnyilvánító levelemet,azután egy hónappal már össze is költöztünk.Szóval a távolság nem volt akadály.
A kislányom rajong a páromért a mai napig,és apaként szereti.Néha még féltékeny is voltam rá,hiszen amíg nem ismertem meg Zolit,addig csak én voltam a számára,és minden szeretetét én kaptam.Utólag viccesnek tűnik a dolog,de ez azt hiszem természetes reakció volt.
Sosem felejtem el hogy milyen csodálatos érzés volt amikor,és ahogyan megkérte a kezemet a csajszikám jelenlétében.Gréta elpityeregte magát és csak annyit mondott: "teljesült az álmom",és megölelt.Nem mondhattam nemet :) .Mindig is ilyen embernek képzeltem el a gyerekeim apját.
Gyönyörű esküvőnk volt,nagyon jól éreztük magunkat.Azon a nyáron sok eső volt,de aznap verőfényes napsütés.
Lassan egy éves házasok vagyunk,és egy picike fiúcskával is gyarapodott a családunk.
Boldog vagyok, szerelmes, két egészséges gyönyörű gyermek édesanyja, feleség, lelki társ, valakinek a másik fele...nincs ennél jobb érzés.
Ezerszer, és ezerszer hallottátok már biztosan, de még sokszor fogjátok:KÖSZÖNET nektek mindenért.....